Boldog vendégek jöttek és mentek
Józsi után és tőle függetlenül sok visszatérő vendégünk lett. Az akkori vendégkör közel 60%-át visszajáró vendégek adták. Szinte ismerősként érkeztek, sokan hozzánk nőttek.
Volt egy svéd házaspár is, akik az első időszak vendégei közé tartoztak. Hasonlóan Józsihoz, nem tágítottak tőlünk. Egy évben azonban belefutottak egy felújítási időszakba, amely a tervezettnél tovább tartott, és belenyúlt a főszezonba is.
Mentegetőztünk előttük. Burkolták a folyosókat, ezért be sem tudtak rendesen jönni az épületbe. Ők azonban csak ennyit mondtak:
„Ne küldjetek el minket, itt akarunk nálatok maradni.”
Végül pallókat fektettünk le az aljzatra, és a férjem ölben hozta be őket a házba.
Ez az eset sok mindent elmond arról, milyen kapcsolat alakult ki köztünk és a vendégek között. Nem csak egy szálláshely voltunk, hanem egy hely, ahová ragaszkodni lehetett, még akkor is, amikor körülöttünk éppen zajlott az építkezés.
A felújítás, bővítés idején gyakran kellett egyensúlyozni az építőipar és a turizmus között. Az udvaron sóder, homok, betonkeverő állt, miközben igyekeztünk a lehető legfigyelmesebb vendéglátók maradni.
Egyszer érkezett egy társaság, akik egy másik észak-magyarországi üdülőhely ismert szálláshelyét hagyták ott, mert nem fogadták őket szívélyesen. Véletlenül választottak minket. Bíztak a Fortuna névben.
Az első benyomás számukra az udvaron lévő építési anyagok látványa volt. Belül azonban minden rendben volt. Egy hetet töltöttek nálunk, jókedvűen, gondtalanul.
Amikor elküldték az itt készült fotókat, egy kiegyensúlyozott, mosolygós, boldog társaság nézett vissza ránk. A háttérben ott volt a sóder, a homok és a betonkeverő.
Őket nem zavarta.
Tapasztalatból tudom, hogy ha valaki jól akarja érezni magát, az tőle is függ. Mi ebben legfeljebb 50%-ban vagyunk benne.
Boldog vendégek jöttek és mentek
A boldog vendégek jöttek és mentek. Hála az égnek, még mindig vannak köztük olyanok, akik szinte a kezdetektől vissza-visszatérnek.
Ők is emlékeznek, és mi is.
Ők követni tudták a fejlődésünket, mi pedig a náluk történt családi változásokat.
Megismertük egy-egy vendég baráti körét, szomszédjait, rokonait, kollégáit. Ki kit hozott magával, ki kit küldött el hozzánk. Voltak egymásért rajongó fiatalok, akik később házaspárként tértek vissza, majd újabb és újabb gyermekekkel.
Az időt nem csak az óra méri.
A gyerekek kora is méri.
A kicsik előbb-utóbb felserdültek, majd felnőttek lettek. Ismerünk egy háromgyermekes családot, akik egy évben többször is visszatértek. Mindig találtak valami újat, valami felfedeznivalót. Nekik már nem kell bemutatni a környéket, tudják, hogy látnivalókban gazdag a vidékünk.
Minden alkalommal velük jött a nagymama is, aki néhány éve, 86 évesen még vidáman bobozott a családdal. Részese akart lenni a közös örömnek.
Ráérzünk egymásra
Többször megtörtént, hogy korábbi szállóvendégeink visszajöttek hozzánk házasodni, születésnapot ünnepelni, találkozókat szervezni. Valamilyen formában kötődtek a házhoz.
Persze a sors nem mindig kegyes. Hoz örömöt és bánatot is. Vannak, akik már nem jöhetnek vissza, mert földi küldetésük véget ért. Emlékük azonban bennünk él.
Tudjuk, ki mit evett szívesen, kinek mi volt a kedvenc itala, ki hová kirándult minden alkalommal, ki milyen zenét szeretett. Tudtuk, ki issza a kávét négy cukorral, és ki anélkül. Ki nagy párnán alszik, ki kicsin. Ki télen sem kér fűtést, és ki fázós.
Ezek az apró szokások belénk égtek.
Nem tudatos adatgyűjtés ez, hanem az a közvetlen légkör, amelyben akarva-akaratlanul ráérzünk egymásra.